iPhone X lap       Ajánlott kiegészítők       Vásárlás


Az Apple formatervezői a legelső perctől azt az irányelvet követték, hogy az egész készülék maga legyen a kijelző. Tíz évvel az első iPhone megjelenését követően ez a vízió megvalósult, az Apple bemutatta a jövő készülékét, az iPhone X modellt.

Super Retina Display
Az iPhone készülékek története részben a kijelző technológia folyamatos fejlődésével hozható párhuzamba: javuló kontraszt arány, egyre jobb felbontás és betekintési szög. Az iPhone X az első olyan Apple készülék, amelynél az OLED technológia került bemutatásra. Az Apple sokáig várt ennek alkalmazásával, mivel a kezdeti OLED kijelzők névlegesen ugyan nagyon ígéretesek voltak, de a gyakorlatban sokkal fakóbb, gyengébb minőséget nyújtottak, mint a klasszikus LED megvilágítású modellek. Az iPhone X esetén az Apple bemutatta a Super Retina kijelzőt, amely meghatározza a készülék 5,8”-es előlapját, szinte teljes egészében borítva be annak felületét.

Az iPhone X Super Retina kijelzője 1.000.000:1 kontraszt arányú, amely azt jelenti, hogy a fekete színek tényleg feketék, és nem csak szín nélkül világító képpontok. Emellett az Apple ragaszkodott a korábbi eredményeihez is, így megőrizte a P3 színskála megjelenítésének képességét a 2436 × 1125 képpont felbontású kijelzőn.

A képek és filmek megjelenítése szempontjából fontos kiemelni, hogy az iPhone X kijelzője nagy dinamikatartományú (HDR) kijelző, amely megfelel a Dolby Vision és a HDR10 szabványoknak. Ennek jóvoltából sokkal természetesebb a tartalmak megvilágítása - az iTunes és a Netflix már kínál HDR filmeket, de a HDR fényképeink megjelenése is egészen más az iPhone X kijelzőjén.

Az iPhone X készülék kijelzője is támogatja a szokásos Apple extrákat: a True Tone kijelző jóvoltából a háttérfényhez igazodik a fehéregyensúly, ezáltal egészségesebbé válik az alvásunk, mert a kijelző nem bombázza a szemünket hideg fényekkel, és nem hiszi azt az agyunk, hogy napfényt lát. Ez a funkció különösen előnyös azok számára, akik késő este még aktívan használják az iPhone X készüléket üzenetváltásra, filmnézésre, iBooks könyvek olvasására.

Az iPhone X gomb nélküli előlapján felértékelődik a 3D Touch funkciók lehetőségeinek sora. A kijelző nem csak a bökést érzékeli, hanem a nyomás erősségét is, és másféle funkciót érünk el, ha csak megértjük a kijelzőt, illetve ha lenyomjuk azt. Ezek a tulajdonságok minden rendszeralkalmazásban praktikus funkciókat nyújtanak, és számtalan külső fejlesztő támogatja a 3D Touch gesztusokat. Ezek segítségével sokkal gyorsabban érhetünk el egyes felületeket és szolgáltatásokat: a Camera / Kamera alkalmazással például egy nyomásra rögtön készíthetünk szelfit, portrét vagy lassított felvételt egy gyorsmenünek köszönhetően. Az iBooks alkalmazásban a legutóbb olvasott könyveinket érjük el, a Messages / Üzenetek alkalmazásban a három leggyakoribb üzenetváltó partnerünket - ugyanezen funkció működik például a Facebook által jegyzett Messanger alkalmazásban is.

TrueDepth kamera
A kijelző nyújtotta egységet csupán egy vékonyka sáv töri meg, ahol minden idők legösszetettebb kamera technológiája kapott helyet: az iPhone X készülék új azonosítási mechanizmusa az arcképünk alapján működik, a Face ID nevű technológia segítségével.

Az Apple számára a biztonság és a kényelem egyaránt kiemelten fontos területek a készülékek használata kapcsán. A két fogalom azonban gyakorta szembehelyezkedik egymással: a jelszavak alkalmazása egyáltalán nem kényelmes, a biztonságunk szempontjából azonban elengedhetetlenek. Mi sem kényelmesebb, mint ha nem kell jelszavakat használnunk? Az Apple volt az első cég, amely villámgyorsan működő ujjlenyomat alapú azonosítást tett lehetővé, a több évig fejlesztett, maszkmesterek bevonásával tesztelt TrueDepth kamerarendszer segítségével pedig immáron az arcunk alapján képes azonosítani a rendszer.

A Face ID azonosítás előnye, hogy a gépi tanulás jóvoltából folyamatosan fejlődik, így ha szakállat növeszünk vagy sálat veszünk fel, akkor is tökéletesen azonosít a mechanizmus. Köszönhetően a TrueDepth kamera működési mechanizmusának az azonosítás sötétben is jól működik: a kamerarendszer 30.000 önálló pontot készít az arcunkról, és ez alapján képes azonosítani. Ennek köszönhetően egymillió az egyhez az esélye, hogy valamilyen illetéktelen személy fel tudja nyitni a telefont - ilyen eséllyel van szinte tökéletes hasonmásunk a világban.

Az új hitelesítési megoldás akkor működik, ha rápillantunk a telefonra, vagyis nem kell attól rettegni, hogy valaki álmunkban felénk tartja a telefont, és hozzáfér a bizalmas anyagainkhoz. A Face ID természetesen nem csak a készülék zárolásának feloldására alkalmas, hanem a vásárlások során is használhatjuk - egyetlen pillantással jóváhagyhatunk egy App Store letöltést.

Köszönhetően a TrueDepth kamera kiváló érzékenységének és képességeinek az iPhone X az első készülék, amelynek immáron előoldali kamerájával is módunk van Portré módban fényképezni, vagyis a duál kamerarendszer mélységélesség képességeit kiaknázni.

A Portré mód mellett az Apple egy izgalmas új fényképészeti megoldás bétáját is bemutatta, a Portré megvilágítás révén művészi fényképeket készíthetünk a készülék hátoldali és előoldali kameráival is.

A TrueDepth kamera egy játékos alkalmazási területe az Animoji nevű vicces megoldás: népszerű Emoji karakterek képesek animált módon megjelenni az arcunk mozgását követve a kamera jóvoltából. Az Animoji garantáltan az egyik legtöbb mosolyt előidéző funkciója az iPhone X készülék összetett és modern kamerarendszerének.



A11 Bionic processzor
Az iPhone X bámulatos képességeinek alapját minden idők legnagyobb teljesítményű mobil processzora, az A11 Bionic nevű, Apple által tervezett lapkája biztosítja. A neurális motorral kiegészült CPU másodpercenként 600 milliárd műveletet képes elvégezni. A hatmagos processzor két nagy teljesítményű magja 25%-kal gyorsabb, mint a korábbi iparági standard A10 processzor volt, míg a négy darab nagy hatékonyságú, energiatakarékos mag 70%-kal nagyobb teljesítményt nyújt. Ez összességében jobb erőforrás használatot és hosszabb akkumulátor időt tesz lehetővé az iPhone X számára.

A nagy számítási teljesítmény biztosít olyan funkciókat, mint a fényképezés során a Portré megvilágítás, amely során a készülék valós időben alkalmazkodik a környezethez és biztosítja az előtérben lévő téma és az elmosott háttér vizuális különbözőségét. Emellett az iOS 11 rendszer jóvoltából az iPhone X komoly kibővített valós platformáá vált.

A kibővített valóság (augmented reality: AR) izgalmas új terület az alkalmazásfejlesztők számára, hiszen sok olyan lehetőség megnyílik a jóvoltából, amely korábban csak több lépcsőben volt lehetséges: a kamera által érzékelt képre az egyes alkalmazások ráhelyezhetnek extra információkat, például egy digitális szervizkönyv megmutathatja az aktuálisan látott alkatrészekhez kapcsolódó ismereteket, egy bútorforgalmazó cég alkalmazása a szobánk aktuális kamera képéhez igazítva mutathatja meg méretarányosan, hogy hogyan is nézne ki az adott környezetben egy bútordarab, illetve hogy férne el a falon lévő képek alatt, egy opcionális szőnyeggel kiegészítve.

Az Apple az iOS 11 rendszerben egy ARKit nevű keretrendszerrel segítette a fejlesztőket, hogy az alkalmazásaikat kibővített valóság tartalommal egészítsék ki, így rendkívül dinamikusan indult meg a fejlesztés ezen a területen. Olyan népszerű alkalmazások, mint a Night Sky nevű csillagászati program például képes arra, hogy az ég felé emelve az aktuálisan látott csillagképeket segít azonosítani és egészíti ki hasznos információkkal - az égbolton elhaladó fénypötty alapján azonosítani tudjuk, hogy mely műhold halad el fölöttünk, stb.

Vezeték nélküli töltés, üveg hátlap
Az iPhone X készülék egy fontos kényelmi képessége, hogy immáron vezetékek nélkül tudjuk tölteni a Qi ipari szabvánnyá emelkedő tulajdonság jóvoltából. A világon több és több helyen jelenik meg ez a kényelmes, kábelmentes töltési megoldás: egyszerűen csak rá kell helyezni az eszközt a töltő felületre, és az vezeték nélkül, néhány milliméter távolságból tölteni kezdi az akkumulátort.

A funkció egyik kulcsa, hogy a készülék hátoldala fém helyett üvegből készült, amely átengedi a vezeték nélküli töltést. Az Apple természetesen nem kockáztatja a telefon törékenységét, és az iparág legerősebb üvegét alkalmazta a kijelző és a hátlap védelmére is. Az iPhone X oldalsó fém felülete orvosi szintű rozsdamentes acélból készül. Ez a rendkívüli anyagminőség teszi lehetővé az iPhone X készülék részleges csepp- és porállóságát.

Figyelem! Az iPhone X nem vízálló, ne merítsük tartósan vízbe! Az IP67 (IEC 60529) standardnak megfelelően részlegesen víz- és porálló, amely elsősorban a csapadékkal és a fröccsenő vízzel szemben teszi ellenállóvá. A cseppállóság az idő előrehaladtával változhat. A vízkárt az Apple nem tekinti garanciás hibának!

Az Apple széles körű támogatást biztosít a piacon lévő Qi töltők számára a vezeték nélküli töltésre, legyenek azok önálló töltők, bútorlapba építhető megoldások vagy épp autós tartó/töltő kombinációk.

Az Apple erre a szakterületre mutatta be saját, AirPower nevű állomását, amely nem csak az iPhone X (illetve iPhone 8 és iPhone 8 Plus) modelleket képes tölteni, hanem akár egyszerre mellette egy Apple Watch készüléket, valamint egy újfajta, külön megvásárolható töltő tokkal kiegészített AirPods fülhallgató tartóját is.
Bővebben az AirPower nevű Apple kiegészítőről…

iOS 11 - Az iPhone X szolgálatában
Egy gomb nélküli, teljes mértékben a kijelző által meghatározott készülékhez az Apple teljesen újragondolta az iOS alapvető funkcióit: a rendszer és az alkalmazások aktívan építenek a kijelző nyomásérzékenységére, így még több 3D Touch alapú képessége lett a rendszernek, amelyeket már a Notification Center / Értesítési központ felületén is tapasztalhatunk.

Kiegészítők az iPhone X készülékhez
Az Apple az iPhone X modellekhez nem csak ízléses színvilágú bőr- és szilikontokjait mutatta be, hanem az első kihajthatós tokját, az iPhone X Leather Folio nevű megoldást is. Ez a konstrukció alkalmas arra, hogy igazolványt, bankkártyát helyezzünk el benne, és szállítás közben ne csak a készülék hátlapját, hanem a kijelzőjét is védjük a karcoktól, nyomódásoktól.
Az iPhone X Leather Folio bőrtok előlappal…
Az iPhone X bőrtok termékcsalád…
Az iPhone X szilikontok termékcsalád…

A vezeték nélküli töltést az AirPower nevű Apple megoldással érhetjük el, amelyről fentebb tettünk említést.
Bővebben az AirPower nevű Apple kiegészítőről…


Kártyafüggetlen iPhone X vásárlása hivatalos forrásból



iPhone X készülék

64 GB kapacitás

asztroszürke színben

ezüstszürke színben

Nano SIM kártya beszerzése szükséges
Kártyafüggetlen modell
1 év garancia


Bruttó 379.990 Ft
Szállítás: 3-4 hét


iPhone X készülék

256 GB kapacitás

asztroszürke színben

ezüstszürke színben

Nano SIM kártya beszerzése szükséges
Kártyafüggetlen modell
1 év garancia

Bruttó 436.990 Ft
Szállítás: 3-4 hét



 

ÁSZF; Vásárlási, fizetési és garanciás információk | Környezetvédelmi irányelvek
©2001-2017. iJoe.hu Apple Authorised Reseller
 
 
  E-mail kapcsolat  Bolt: BP. V. Galamb utca 5. Nyitva: H-P: 11-19 óra  Kapcsolat, információ: 0670.2650784; ijoe@ijoe.hu